A Yellowcab Story

„ERŐS” – „NYERS” „CSISZOLATLAN” – „NEW YORK”



A Yellow Cab nem-konformista kollekciókat tervez, amelyek a pillanatnyi divatirányzatoktól függetlenül függetlenséget és öntudatot sugallnak. A YC Kollekciók összetéveszthetetlen, egyedi és sajátos egyénisége minden stílusra érvényes.

MIKOR

Amszterdamban kezdődött az egész 1992-ben. Ekkor indult útjára a Yellow Cab új cipőmárka és koncepció a „nekem is kell” termékek világában. A tervezés során a három alapító az ösztöneire hallgatott, és nem vett tudomást a divat diktátumairól. Olyan termékeket alkotottak, amelyeket ők maguk is szívesen hordanak. A kezdetektől fogva New York City utcái adták az ihletet.

MIT

Hamar kiderült, hogy az autentikus Yellow Cab kollekciók megpendítettek egy finom húrt sok ember szívében. Azok, akik belefáradtak a konvencionális divat kínálatába, lelkesen fogadták a Yellow Cab innovatív, eredeti és egyéni stílusát: az utóbbi évtizedek során a Yellow Cab a világ egyik legsikeresebb cipőmárkája. Erős és szilárd pozícióra tett szert sok millió ember gondolatvilágában. Az első cipő, a híres Check máris örök klasszikus. Az évek során ez a koncepció egy kiterjedt, jól kiegyensúlyozott kollekcióvá fejlődött, amelyben helyet kapnak a minden stílusra érvényes, összetéveszthetetlen, egyedi identitáson osztozó cipők, bakancsok és szandálok.

KI

A Yellow Cab azonban több, sokkal több ennél. A Yellow Cab egy érzés, maga az izgalom, igazából egyfajta életérzés. A Yellow Cab férfi és nő független és öntudatos személyiség, aki a divat pillanatnyi tendenciáitól függetlenül alakította ki saját egyéni ízlését. Nem konformista és nyitott világra. Szilárdan hisz a kezdeményezésekben, és mindennapi attitűdjére az erő a jellemző. Az YC-hívő közvetlen ember, laza életstílussal. Fontos érték számára az életminőség és a Föld tisztelete. Lelkivilágának része egy csipet hanyagság. Az YC-fan legtöbbször a húszas, harmincas éveiben jár. De ha idősebb is, a szíve fiatal. A hívek inkább a közös életstílusban, mintsem egy adott életkorban osztoznak.

MIVEL

A koncepció lényege maga a cipő. Minden Yellow Cab cipőnek nagyon erős és megkülönböztető, a memóriánkba belevésődött egyénisége van. Ennek ellenére a Yellow Cab koncepció több mint egy sor stílusjegy kombinációja. Erre mondja azt a Yellow Cab, hogy ez a kémia, a szinergia, vagy más szóval a tipikus YC szellem. Az az érinthetetlen jelenség, amely összefogja a Yellow Cab összes egyedi termékét.

HOL

Több, mint 15 országban forgalmazzák a termékeit, így a Yellow Cab gyakran kommunikál a fogyasztóival a világ minden táján. Vonzó kampányai számos nemzeti magazinban futnak. Ezen kívül maga a márka is rendkívül aktív, számos helyen, rendezvényeken és happeningeken jelenik meg sajátos YC szellemiségével.

Látogass el a webshopunkba!

Kapcsolat

Elérhetőségünk

Cím:

4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 8.

Nyitva tartás:

Hétfőtől- péntekig: 9:00 – 18:00
Szombaton: 9:00- 13:00
Vasárnap: Zárva

Telefonszámunk mobilon érintéssel hívható:

+36 (30) 530 0425

Kövess minket a Facebookon is!

Kérdésed van? Itt küldj üzenetet!


Név (kötelező)
Tárgy (kötelező)
Email cím (kötelező)
Üzenet
Elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat!

Elérhetőségünk

Cím:

4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 8.

Nyitva tartás:

Hétfőtől- péntekig: 9:00 – 18:00
Szombaton: 9:00- 13:00
Vasárnap: Zárva

Telefonszámunk mobilon érintéssel hívható:

+36 (30) 530 0425

Kövess minket a Facebookon is!

Kérdésed van? Itt küldj üzenetet!


Név (kötelező)
Tárgy (kötelező)
Email cím (kötelező)
Üzenet
Elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat!